Agytakarítás - lelki sztriptíz

„vallom én, hogy gyönyörű hitét a szív ha néha el is veszti, az álmokat meg kell kétszerezni…” (Csukás István: Az álmokat meg kell kétszerezni)

A kötelék, mely az igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm. A család azt jelenti, megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás.

Jegyezd meg, hogy az életben nincsenek barátok és még csak mindent elsöprő, lángoló nagy szerelmek sem. Ha felnőttél, rá fogsz jönni, hogy az életben csak két fontos dolog van, amire figyelned kell: hogy szeresd a családodat és Istent, még akkor is, ha nem mindig adják meg azt, amire vágysz, mert csak ők tehetnek boldoggá. És soha, de soha ne légy elégedetlen és hálátlan. Soha ne légy nyúlszív, ne menekülj a feladatok és gondok elől, hanem oldd meg azokat. Mert a családért és Istenért vállalni kell a kihívásokat és a küzdelmeket, hogy megérdemeld a boldogságot és biztonságot, amit adni képesek.

 

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire. E napokban megesik, hogy elindulok az utcákon, megállok a kirakatok előtt, nézelődöm. Öngyújtó nem kell. Fényképezőgép, Victor Hugo összes művei, bőrben, zsebkés, melynek gyöngyház tokjában ötféle penge van, továbbá dugóhúzó, körömtisztító és pipaszurkáló is, nem kell. Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is, ellenségeim cikkeit érdeklődéssel olvasom, s színházba lehetőleg egyáltalán nem járok.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a z emberi kor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna  már beváltani; s még mindig várok valamire.

Néha azt hiszem, a szeretetre várok. A szeretet tökéletes kifejezésére. Valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Közben már megtudtam, hogy szeretetet kapni nem lehet; mindig csak adni kell, ez a módja. Megtudtam azt is, hogy semmi nem nehezebb, mint a szeretet kifejezni. A költőknek nem sikerült, soha, a költőknek, akik az érzelmek és indulatok minden árnyalatát rögzíteni tudják szavaikban.

Mindezt tudva, az egyre zavartabb és bizonyosabb tudásban, nem tehetek mást, mint sorra járni az üzleteket, s vásárolni öngyújtót, illatszert, nyakkendőt és jegylyukasztót, gőzvasutat és Victor Hugo összes műveit. Tudom, hogy mindez reménytelen.

Csak bízhatom benne, hogy a közelgő ünnepen ezekkel vagy ezek nélkül is tudják majd mindannyian, mennyire fontosak számomra, mennyire szeretem őket. S nem esetlen ajándékötleteim alapján mérik majd fel a szeretetemet.

S remélehetem csak azt is, hogy senki sem akarja majd egyetlen - zavarba ejtő - ajándékkal kifejezni mindazt, amit egész évben elmulasztott, elfelejtett vagy másként gondolt.

Csak remélhetem, hogy a karácsony végre az lesz, ami. A szeret ünnepe, akármennyire is közhelyes ez. Az öröm a felett, hogy együtt vagyunk, hogy mindannyian együtt körül ülhetjük az asztalt, hogy senki sem hiányzik, mert a Jóisten nem vett közülünk senkit. S gondolhatunk azokra, akik már fentről ünnepelnek velünk, és értük is gyújthatunk egy-egy gyertyát a fán.

És nem kell végre azon aggódnunk hogy tetszik-e, jó-e, van-e már, van-e olyan drága, nagy vagy értékes mint az Övé. Nem kell végre a tárgyi ajándékok felett aggódnunk, hanem örülhetünk egyszerűen a lelkek ajándékának.

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Minden szerelem hazugság, s csak egy szerelem van a világon, és azt nem a kottaüzletben árulják, nem a mozivásznon látod, s nem az ékszerésznél, ahol a két karikagyűrűt veszik, nem adnak róla papírt egyetlen hivatalban sem, csak a két ember lelke üti rá örök bélyegét. Ez az egyetlen szerelem, az unalom, a betegség, az elcsúnyulás, a másfelé való álmodás, az ezerszer szökni, menekülni akarás és mindig ottmaradás: egymással szemben ülve nézni az egymás vénülő képét és végignézni a másiknak a haldoklását, ez a szerelem.

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A jókedv olyan, mint egy villámlás, amely egy tündöklő pillanatra áttör a felhők sötét takaróján. A vidámság napfényt lop a gondolataidba.

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

40 hétre kölcsönadom a testem óvó, védelmező bölcső-melegét, hogy élhess. És egy egész életen át védelmezlek és óvlak, ha hagyod. És fölvértezlek e kegyetlen világ ellen minden lehető páncéllal és fegyverrel, hogy harcaid nyertesen, sebek nélkül vívhasd, ha nélkülem kell helytállnod.

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

You are the one
You give me that something I need
It is me, and I'm calling
You are the one
Making it easy to be
In love with you I'm falling
We been down
Don't you know we been down here, and I feel it
Even now,
Time that we make a deal, and seal it

It's all about you
The things that I do
The rest of the world don’t understand me
You are all I dream
Everything that I need
Because when you are gone, I feel so empty
It's all in the way you look at me
You're driving me crazy
It's all about you
All the things that I do
You are my life
Because you make it amazing

I am the one
Who doesn't know how to say no..
To you I'm so easy
I am the one
Who's letting my ego just go
For you complete me

We have been down
But something tells me it's only getting better
So stick around
I want to know what it feels like forever
And ever

It's all about you
The things that I do
The rest of the world don’t understand me
You're all that I dream
Everything that I need
Because when you are gone I feel so empty
It’s all in the way you look at me
You are driving me crazy
It's all about you
All the things that I do
You are my life
Because you make it amazing

I am never alone with the loving you give me
Wherever I go I'm hoping you miss me
Don't want to ever go back
Never ever go back
Baby you're my destiny
Oh yea.

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

"ördög is voltam és gyönyörű angyal
Ahogy jól esett éppen
Földre rogytam szálltam az égen
Voltam hű és hűtlen
Hol gazdag voltam hol nagyon szegény
Bátor bár néha féltem
De soha senki ne mondja rám, nem az álmaimnak éltem..."

 

Voltak nagy álmaim. Világkörüli utazásról, sikerről, karierről művészpályáról. Álmok csillogásról, egzotikus világokról, korlátlan szabadságról.

Ma már más álmaim vannak. Akár kicsinyes, földhözragadt céloknak is nevezhetnék mások őket, én csak hétköznapi álmokként definiálnám. Olyan egyszerű, hétköznapi vágyak, amiknek a megvalósításáért érdemes felkelni, érdemes megvívni a mindennapi küzdelmeket, és amik édessé teszik a pihenést. Szeretem ezeket az apró álmokat.Szeretek ezekért élni. S ha csak a  fele valósul is meg álmaimnak, már akkor is boldog és teljes az életem.

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Magyar-CigányMagyar-FranciaMagyar-GörögMagyar-JapánMagyar-LatinMagyar-NémetMagyar-OlaszMagyar-OroszMagyar-RománMagyar-SpanyolMagyar-SvédMagyar-SzlovákMagyar-TörökAngol-MagyarCigány-MagyarFrancia-MagyarGörög-MagyarJapán-MagyarLatin-MagyarNémet-MagyarOlasz-MagyarOrosz-MagyarRomán-MagyarSpanyol-MagyarSvéd-MagyarSzlovák-MagyarTörök-MagyarMagyar-Angol
Szótár (DictZone)

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog… valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél.
Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám – emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben – egészen közel. Nincs semmi baj.

 

Jó tudni, hogy nap-mint-nap itt vagy velem azóta is. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság - bennem. Szeretlek, ugyanúgy, mint kislány koromban.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Áprilisban születtem. Az ég, melyet először láttam, szeles volt, fénnyel és homállyal változó, a levegő tele párával, felhővel, napsütéssel s nyugtalan hullámokkal, mintha egy kibontott hajú, őrült nő hárfázna valahol. E hárfa zenéjét hallom még néha, álmaimban. Az álmoskönyv szerint az emberek, akik e hónapban születnek,   érzelmesek és alapvetően nyugodtak és higgadtak, de tanácsos nem felingerelni, legnagyobb erénye állhatatosságában rejlik. Minden energiáját felhasználja, hogy elérje céljait. Elszántan halad az útján, legyőz minden akadályt. A megszerzett dolgokhoz erősen ragaszkodik. A közhit kissé bolondosnak tart minket, áprilisi gyermekeket. De láttam már veszedelmesebb bolondokat is, akik augusztusban vagy decemberben születtek. Nem védekezem a közhit ellen.

Biztos, hogy van bennünk, áprilisiakban, valami állhatatlan, valami rohanó, valami óvatosan garabonciás. Amolyan szalonképes ámokfutók vagyunk. Ez az ég, az áprilisi égbolt dereng idegeinkben, üde zuhanyaival, zöld izgalmával, éretlen és vadóc, csiricsáré és harsány nyitási zenebonájával.

 

Április a retek és fiatal hagyma hónapja, ahogy július a rózsák s december az irodalmi felolvasások hónapja. A reteknek is van költészete és ünnepe. Ez a néhány nap, április elején, ez az övé. A retekkel, a hagymával, a friss salátával érkeztem a világra, kényesen, mint afféle "primeur". Születésem napján ünnep volt, Krisztus feltámadásának ünnepe. Ezen a napon  nem mentünk iskolába, s valamennyire természetesnek éreztem, hogy a világ is ünnepli létezésemet. Ez az iskolai szünnap okozta, hogy - sokáig - ünnepnek éreztem a személyes létezést, az életet. Áprilisban még mindig fölfigyelek, szaglászok. Úgy érzem, kezdődik valami.

Ibolyaszíne van, opálos, tulipános változatokkal. A föld megtelik e hetekben érlelt hagymákkal és gumókkal. A melegvízes források körül hajnalban elkeseredett gyomorbajosok állanak, pohárral és üvegcsővel kezükben, s keserűen néznek a tavaszba. A gyógyfürdők vizei ilyenkor adják ki pezsgő indulatukat, rohannak a mélyben, a kövek között, forró sistergéssel, tele üde, rejtélyes erővel. A nők nem szeretik ezt a hónapot. Ez a rövid kabátkák, a pattanások, a tavaszi szédülések, az oktalan izgalmak hónapja. A gazdagok ilyenkor Taorminába utaznak. A szegények este fölnéznek az égre, szaglásznak, a csillagokat nézik, és halkan mondják: "Fényesebb." Én is fölnézek az áprilisi égre, csillagom kutatom. Látom, még dereng valahol. Egy kéz után nyúlok és halkan mondom: "Halványabb."

Én egyszerűen csak élvezem a tavaszt, a fényt, a meleget, a Nap áldását, a szabadságot és boldogságot amit az újjászületett természet ajándékoz.

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Sokáig gondolkodtam azon, nem írok többet. Mert minek is írnék. De aztán rájöttem, ez is én vagyok. Az én érzéseim, gondolataim. A saját kis béna világom. És néha kell a saját portát takarítani. És én ebben a naplóban beszélem ki a pillanatnyi lelki nyavajáimat.

Úgyhogy mégsem égetem el. Ha Brigit Jones-nak működött, talán az enyém is élni fog még egy ideig.

És telik meg hülyeségeim virágaival.

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Én miért nem vagyok fontos senkinek?? Komolyan, ilyenkor úgy érzem, egyszer összepakolom a cuccomat, és csak anyámnak mondom meg hogy hol vagyok. Annyira elegem van mindenkiből. Persze, segítsek mindenkinek, nézzem azt hogy kinek mi esik jól, mi nem, ne bántsak meg senkit, legyek tekintettel másokra. Az meg, hogy az én lelkembe trappolnak bele, hogy nekem szólnak, be, hogy engem bántanak, vagy csak egyszerűen le se szarnak, az persze nem zavar senkit. És ha még szólnék, vagy visszaszólnék, vagy az asztalra basznék, és ezért megharagudnának, na egye fene, megértem, Mert persze mindenkinek rosszul esik, ha visszaszólnak neki. De bakker, azért cseszegetni, mert zokszó nélkül csendben benyelve a sértéseket ülök, és nem szólók.  És csak azért, mert nem tudjátok, hogy hány gombócnál tartok, vagy hány békánál, mert nem szólok minden egyes adagnál külön-külön, attól még lehet, hogy épp tele a .... És ilyenkor én inkább nem kötekszem. Mert ilyen barom, csendben emésztős fajta vagyok. Nem szeretem nagydobra verni, ha megbántottatok. Nem szeretek  visszaszólni, és visszabökni valami fájdalmast, csak azért hogy nektek is szar napotok legyen. Szeretném ilyenkor egymagam feldolgozni a sérelmeket. És lehet, hogy egy antiszociális köcsög bunkónak tartotok, amiért épp nincs kedvem beszélgetni, hülyéskedni veletek. Pedig épp csak szép csendben belül emésztek. Befelé sírok. Mert nem szeretek veszekedni, de nehezen viselem, ha a sarkatokat törlitek belém. HAHHHHÓÓÓÓ, ÉN IS LÉTEZEM, ÉS NEM TETSZIK EZ A SZEREP!!!! Nem szeretnék tovább az lenni, akibe mindenki rúghat egyet, aki arra jár.

Elegem van mindenkiből

Ilyenkor azt gondolom,
Mindenki menjen a francba,
Nem értik meg,
Hogy kell tíz perc, amikor magamba,
Fordulok, és mindent megbeszélek,
Amik épp idegesítenek,
És miután úgy érzem,
Hogy épp idegesítenek,
És miután úgy érzem,
Hogy épp lenyugodom,
Kinézek és elhagyom,
Rejtett vackom,
És most már idegesíthetnek,
Azok a világomba tartozó egyedek,
Akik állandóan idegesítenek

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

"Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben nem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek."
(P. Coelho)

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem vagyok jó barát, barátnő és még igazán társasági embernek sem mondanám magam. Kevesen kedvelnek, és én talán még kevesebb ember véleményével foglalkozom. Nem akarok mindenáron barátnőket, akikkel fecseghetek, eljárhatok csavarogni, vásásrolni beszélgetni, mert nincsenek ilyen igényeim. S általában a korombeli nők nem is kedvelnek. Nem tudok női dolgokról bájcsevegni,  nem vagyok nőies, kedves, és hízelgő.

Őszintén megvallva, sosem voltam. Soha nem rendelkeztem tucatnyi haverral, baráttal, s nem jártam nagy társaságokba. Ha pedig bekerültem egy új közösségbe, sosem voltam a népszerű középpont.  Nem voltam ilyen. És öregségemre ez csak egyre rosszabb. Nem is érdekelnek az emberek.

Mindig próbálkoztam szociálisan nyitott lenni, és emberi kapcsolatokat kialakítani. Néha voltak is ilyenjeim, de mivel nem igazán ápoltam őket, elenyésztek. S ami a legérdekesebb, nem is hiányoztak. Az elpárolgott "barátnőim" nélkül is tökéletes és teljes az életem, bár sokan csodabogárnak tartanak emiatt. Hogy én sosem lógtam haverokkal, barátokkal.

Eddigi harminc-sok évem alatt, akik barátkozni kezdtek velem, előbb utóbb kimutatták az okot is. És mindig valami érdek rejlett a kedvesség mögött. Sokszor határoztam el, hogy nem leszek előítéletes, és  csak a jót feltételezem. Sokszor ütöttem meg a bokám, mert amikor már kezdtem volna beleélni magam a barátság gondolatába, mindig sikerült kiábrándulni.

Egyetlen emberről mondhatom el, hogy nem a rokonom, és mégis kedvelem, szeretem, és hiányozna, ha nem ismerném. Hogy akármit is csinál, vagy épp bénázik el, akkor is ő az, aki - bár azt hiszi, megbántott - sosem tudna megbántani. Mert tudom, hogy semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy szóba álljon velem, hogy meghallgassa a hülyeségeimet, és én is minden érdek nélkül vagyok lelki szemetesládája. És a legfontosabb, hogy ő az egyetlen a családomon kívül, aki elviseli, és szórakoztatónak találja a stílusomat.  Ő az egyetlen, aki hiányozna, ha nem találkoznánk többet.

Márai szerint nők közt nem létezik igaz barátság. De én vállalom, hogy a lelkem nem kellő mértékig feminim, így merem feltételezni, hogy tán képes vagyok egy inkább a férfiakra jellmező, kevésbé felszínes, és kevésbé szórakoztató, ám annál értékesebb kapcsolatra. Egyre, és nem többre.

És persze, hogy jó és kedves ismerőseimet meg ne bántsam, meg kell valljam őszintén, van még kb. féltucat ember, akiket kedvelek, akik érdekelnek, akikkel  kommunikálok, és akik talán elviselik nem túl kellemes társaságomat. De ez még nem barátság.

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább... A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb emberi próba és szerep.

 

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Lemondani nem  rossz, nem veszünk el magunktól, nem jár fájdalommal. Egy apró valamit, ami amúgy is csak talmi ragyogás, csak pillanatnyi örömöt okozna félretenni, felcserélni valami másra, valami sokkal nagyobb értékre, igazán nagy boldogság. Felismerni azt, amiről érdemes lemondani mert szeretetként, boldogsággént, örömként ezerszeresen kapjuk vissza, ehhez kell áldás. 

 

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Elcsépelt közhely a távolság mint szél, mely tüzeket piszkálja. De érdekes tapasztalat távol lenni egymástól. Volt idő, mikor elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy ne legyünk együtt, hogy külön aludjunk, s főleg az, hogy a hétvégét külön töltsük. Ez a második olyan hétvégénk, amikor a munka elválaszt minket

...

Amikor megismerkedtünk, minden távol töltött perc szenvedés és kín volt. A lopott percek kincsek voltak, s ha bárki vagy bármi ezekből elvett, az fájdalmas veszteség volt. Minden percet, mint a lehetséges utolsót éltük meg, egymásba kapaszkodva, utálva az elválást. Szép időszak volt, őrült, romantikus, de kimerítő. A kapcsolat is, az érzések is, és a  kötelékek is bizonytalanok voltak még, nagy volt az elválasztódás  esélye.

Aztán lassan, hónapról hónapra kialakult minden. A mindennapjaink, a közös szokásaink, közös gondolataink, amiknek köszönhetően, szavak nélkül is érjük egymást.

Egymás részeivé váltunk, összeforrtunk.  Erősödött a kötelék"lélektő-lélekig", s azt hihetnénk, ezáltal még fájdalmasabbá, még elviselhetetlenebbé válik a másik távolléte.

De meglepő módon nem.  Olyan, mintha itt lennél. Tudom, milyen esetlenségemre milyen fricskát mondanál, mikor szólnál rám, hogy üljek már le, és kapcsoljam ki magam. Érezlek mellettem, magamban, a lakásban mindenhol. 

Most ért meg valami bennem, vagy köztünk, vagy bennünk. Valahol a közös térben. A magazinok szerelmi oldalain biztos megfogalmaznának valalmi buta magyarázatot arról, miért nem szenvedés már a távollét. Tán mondanának ellaposodott kapcsolatot, unalmat vagy más bölcsességet. 

De tévednének. Ez az a szint, amikor már a másik nem (csak) fizikai jelenlétében társunk, hanem a   távolból is, hisz a hullámok - az érzelmek, gondolatok, rezdülések hullámai - már közösek.

 

 

"És legyek bármily távol tőled, mindig melletted vagyok, és szemeim csak téged látnak. És téged látlak én ébren vagy alva, mindig csak veled beszélek én."

 

Pontszám:

 

 

0 (0)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Van egy dolog, ami mostanában egyre jobban emésztett, nyomasztott.

Úgy 30 éves koromig eszembe nem jutott a 'gyerek-kérdés', de aztán egyre többen kezdtek kérdezgetni, hogy 'nem félsz, hogy kicsúszol az időből?', 'miért nincs még', 'itt lenne már az ideje', meg az összes sablon duma, amit ezek alatt az évek alatt hallottam.

Egyáltalán nem értem, hogy honnan veszik az emberek a bátorságot, hogy egy harminc feletti nőt ilyenekkel nyaggassanak? Mert mi van, ha nem azért nincs, mert nem akarok, hanem mert nem lehet? Mi van, ha volt már, csak elvesztettem? Mi van, ha egyszerűen nem jött össze? Milyen jogon kérdeznek bele az arcodba a legszemélyesebb dolgaidról?

És ha még tényleg érdekelné őket, ha még tényleg érdekelnéd őket, de nem, valójában nem érdekled, csak úgy, bele nem gondolva, hogy milyen fájdalmat okozhat, felteszik a kérdést, ugyanolyan hangszínen, mintha az esti tévéműsort firtatnák...

És akkor, akarva akaratlan elkezd bennem dolgozni a dolog.

A lelkiismeret-furdalás, hogy a szüleimet nem 'ajándékoztam' meg unokával. És hiába tudom, hogy sok minden egyébbel annál inkább, mégis, mivel az idő múlik, a kérdéseket mindig felteszi valaki, egyre jobban belecsavarodom ebbe az egészbe, és lassan jön az önvád, hogy valahol biztos nagyon elrontottam valamit, és nem vagyok jó 'gyerek', mert azt nem adom meg apámnak, anyámnak, amire vágynának. 

És hiába tudom az eszemmel, hogy nem nekik 'adnám meg' ha lenne se, de az ördögi kör bezárul: milyen nő vagyok én, ha még egy unokát se tudok 'adni'?

Aztán egyszer csak történt valami. Megértettem, hogy én nem akarok senkinek, bárkinek, mindenkinek, valakinek - elvárásból - szülni. Örülnék, ha megkapnám az élet legnagyobb ajándékát, ami csak kapható. Senki másnak, csak nekünk. És nem kötelező érvényűségből, hanem mert mi szeretnénk, mert mi Örömmel tudjuk fogadni a meglepetést. És nem várom el, hogy legyen, ahogy nem várjuk el karácsonyra sem az ajándékot. Örülünk, ha kapunk, s egymásnak örülünk, ha ajándékra épp nem telik.

Hiszem, hogy egy gyerek akkor születik le erre a világra, amikor a lélek eldöntötte, és kiválasztotta azokat a szülőket, akikkel a legtöbbet tanulhatják itt és most, ebben az életben egymástól, egymás által. Bármilyen szép, vagy nyomorult is legyen az a tanulási folyamat.

Ha benne van a pakliban, hogy lesz gyereked, lesz, ha nincs – bármi is legyen az ok – nem lesz. 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Meghal a cigány, a pokolban találkozik Kádárral, mire az megkérdi tőle:
-Te cigány, mikor volt jobb, az én időmben, vagy mostanában?
-Hát, a te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak,a cigányok meg loptak.
-Mostanság,a politikusok lopnak,a munkások politizálnak, és ba*zeg azt akarják, hogy én dolgozzak!

 

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az kellene hogy legyen, akit valóban szeretek.

Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.

Vannak bennünk nehezen elfogadható hibák, vannak rosszul működő funkcióink. S vannak helyzetek, amelyekkel nem tudunk mit kezdeni. Ilyenkor kell valaki, akivel őszintén megoszthatjuk kínjainkat, aki előtt nem kell meghunyászkodva elkullognunk, mert tudjuk, tökéletlenségünk gúny, düh és harag forrásává válhat. 

Mert gyarló és gyenge, hibákkal teli embereknek kell a bölcs nyugalom, kell az erő, melyből újra és újra feltöltődve edződhetnek az élet kihívásaihoz. Kell egy guru, egy jógi ,egy mentor , egy mester. Egy társ, egy tanító egy megnyugtató másik, aki kézen fogja, átkarolja a vállát ésújra meg újra megerősíti a gyengét.

Létezik-e ember, aki képes a másikat így elfogadni és vezetni?

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

“Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá - segíteni kell neki.”

Valaki meghalt bennem. Elég hosszan haldokolt, s halála pontos óráját tán nem is tudom megmondani. Észrevétlenül tűnt el, s lassan, nehezen született a helyére ez a másik. Ez az új valaki, aki már egy fokkal nyugodtabb, kevésbé aggodalmaskodó, s több hittel bír a világ és a jövő irányába. Nehéz szülés volt, sok fájdalommal, sok újabb nagy levegővétellel és kemény küzdelemmel. De itt van és új értelemmel, a világra nyitottan áll az új kihívások,  lehetőségek vagyis az Élet előtt.

Jó érzés az újjászületés.

“Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait - aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” 

 

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Most már biztos vagyok benne, hogy régóta tartottam feléd, és te is énfelém. Még ha nem is sejtettünk egymás létezéséről, mielőtt találkoztunk volna, tudatlanságunkat végigkísérte valamiféle ösztönös bizonyosság, amely gondoskodott arról, hogy végül találkozzunk.

Naponta élem meg  bizonyosságot, hogy más értelme, más mozgatója nem volt eddig életemnek csak az, hogy hozzád vezessen. Hogy a buktatókon átvergődve, a hibákból tanulva , a nehézségekben megerősödve egymásnak formálódjunk.

Szebb a világ, amióta tudom, hogy te is benne vagy. Köszönöm.

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.

Ez a Kéz megteremtette az én rokon lelkemet is. Nem könnyű megtalálni azt a másik felet. SSokszor és sokat gondolunk annak, mire megtaláljuk az egyetlent. Azt aki tökéletesen kiegészíti lelkünkfelét, akivel az ősi harmónia, a jing-jang egyensúlya összeáll.

Egész életünkben ezt keressük, ennek a hiánya, megtalálása iránti vágyunk űz egyre tovább. S ha megvan, ha egybeforrt a két fél, akkor már nem hajt a keresés ösztöne, nem mozgat a megismerés vágya.

Eltölt a megtalálás öröme, az egység nyugalma, mely a közös előrevezető úton haladáshoz ad célt, erőt és kitartást. Támaszt és örömet a másikból és egymásból merítve, csak így vihet az út valóban a teljesség felé.

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

 

A család egyensúlya törékeny valami, mint minden élet egyensúlya.

 

Megmaradni egymás iránti szereteben, elfogadni egymást hibákkal s ként is, nem lehet egyszerű.

Egy normális családban sokféle ember él. Van olyan, akire büszkék lehetünk, akivel dicsekedhetünk, akihez szívesen megyünk. És van a rokon a fekete bárány vagy büdösgyerek. Ha lehet, kifelejtjük a családi vacsorából, ha lehet lemondjuk a látogatását, ha nem muszáj, mi sem megyünk hozzá, mert olyan kellemetlen úgy tenni mintha szeretnénk, pedig teljesen közömbös, vagy egy kcisit talán terhes is. Vele nem lehet dicsekedni, őt nem lehet csodálni vagy ajnározni.

Pedig a családunk pont attól tökéletes, hogy van benn ilyen is olyan. Csak hát könnyebb egy olyan családot élvezni, ahol csak fehér bárányok vannak. De olyan még a filmekben sincs.

A család nem erőszak. Beleszületünk, felnövekszünk benne, és vér szerint oda tartozunk. De ha csak vér szerin, az falka, nem család.

A család attól család, hogy otthon érezzük magunkat benne. Hogy kipihenhetjük benne a külvilág támadásianak leküzdése során összegyült fáradságot, hogy az állandó stresszt magunk mögött hagyva nyogodtan, ellazulva, a támadásoktól nem tartva felszabadultak lehetünk. Hogy megnyugszunk, mert ismerős, szerető, feltétel nélkül elfogadó közgben lehetünk.

A család nem vár szerepeket, nem vár álarcokat. Elfogad, szeret, örül a másik létének, hálás az együtt töltött percekért.

A családodban az egyensúlyt fenntartani akkor sikerülhet, ha a színes egyéniségeket mint a kaleidoszkóp darabjait együttesen szemléled. Ha tudod azt, hogy a kép attól olyan varázslatosan egyedi és megismételhetetlen, hogy minden egyes kis elem ott van benne. Ha egy is kiesik, a kép fakul. Lehet, hogy szabályosabb lesz, és látszatra tökéletesebb, csak pont az egyedi varázsát veszti el. 

Igaz az is, vannak akik a monokrón egyszerűségeit kedvelik. ....

A család fontos alkotóelem az egymásért létezés. a családért önmagért élni, és nem a családon élni. Nem egyik vagy másik tagjának részképességeit kihasznéálni, hanem azért tenni, arra vágyni, hogy egyben az egész jó legyen. Segíteni, adni, örülni elfogadni. Összetartozni. Még akkor is, ah többszáz kilóméter választ el.

Érezni a hiányát. ...És érezni a saját hiányunkat....

 

Néhány sündisznó roppant fázik egy téli éjszakán. Összebújnak hát, hogy egymást melegítve védekezzenek a hideg ellen. De mennél jobban összebújnak, annál jobban érzik egymás tüskéit, annál jobban szúrnak. Próbálnak hát távolodni. Csakhogy akkor ismét dideregnek.

Valahogy így van ez az emberrel is. Ha eltávolodik társaitól, minden kihűl körülötte, rideg lesz az élete. Ha közelít hozzájuk, némely szúrást, esetleg akaratlan tüskét el kell viselnie. De még mindig jobb szeretteink tüskés kedvét eltűrni, mint belefagyni az egyedüllétbe. Elvégre nekünk is vannak tüskéink, amelyeket a hozzánk ragaszkodók kénytelenek eltűrni. S ha él bennünk megértés, szeretet, e tüskepárbaj sosem okoz veszélyes sérüléseket.

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, hogy megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a Holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni a fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni és hagyni, hogy az extázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy Isten jelenlétéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tieddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst Holdnak , hogy "Igen!"

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és, hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az élet kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez. Az egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet...

Eddig sohasem éreztem, amit most érzek. Eddig sohasem féltem, hogy mi lesz, ha mégsem kellek. Most félek! Most akarom, hogy kelljek...

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bár bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, vágyaidat ne tekintsd hiábavalónak: ami mára megvalósult, tegnap még képzelet volt.”

S ami most csak vágy, vagy álom, lehet akár realitás is egy másik helyen, más időben....ha szerencséd és elég erős akaratod van.

Vagy a fantázia birodalmában. Ha vágyad tárgya túl nagy árat, túl nagy kockázatot követelne a realitás talaján, felépítheted magadnak a mesék birodalmában.

Mese magunknak, magunkról Önmagunktól. Semmi másért, csak hogy a hétköznapok monotonitásából egy kicsit szebb világba lépjünk. Egy kicsit színesebb és izgalmasabb világba. Egy kicsit kevesebb problémával és több gyönyörűséggel.

 

http://www.youtube.com/watch?v=xZbKHDPPrrc

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.  

Kamaszkorom óta féltem a vizicsúszdától. Sokszor megpróbáltam rászánni magam, hogy lecsússzak, hisz 6 éves gyerekek is vidáman vetik bele magukat a zárt csövekbe, de én egy régi rossz élmény miatt mindig meghátráltam. Az élvezetet nem igazán láttam benne, csak a gyomorfájdító, szorongató félelmet.

Ma történt valami. A gyomrom most is belefájdul, de eldöntöttem, annyira szeretnék együtt nevetni azokkal, akik nekem a legfontosabbak, hogy muszáj legalább megpróbálni. És hosszas önmegerőszakolás után lecsúsztam. Az első félelemetes volt, és csak túl akartam lenni rajta. Amikor a vízbe értem, éreztem, megmaradtam. És nem is volt olyan rettenetes, mint képzeltem. Sőt.......... talán még egyszer meg kellene próbálni, gondoltam, a csúzdadombra visszafelé sétálva, hátha másodikra jobban megy.....

És tényleg. A második már igazi élmény volt. Nem féltem, és csak arra figyeltem, hogy jól csináljam.

Mikor csobbantam, és a két kacagó arc fogadott, rájöttem, megérte legyőzni ezt a félelmet.  És harmadszorra már nagy öröm volt csúszni..............

Megszerettem a csúszdát..... bár ez teljesen jelentéktelen dolog az életben. Az egész csúszdaharc eredménye egyetlen dolog. Egy újabb, közösen leküzdött kihívás.

Az, hogy volt miért és kiért megharcolni gyermetegfélelememmel, és volt kivel együtt nekimenni ennek a "harcnak".

A mai strandolás csodálatos ajándékot adott. Egy új közös élményt, s azt az érzést, hogy a félelmeimet Ő nem találja nevetségesnek, hanem segít legyőzni. Legyenek azok akár nagyok és mindent eldöntőek, akár csak csúszdaszerűek.

Szép nap volt és nagyon gazdag.

Bármilyen félelmet le tudsz győzni, ha erre felkészíted a tudatodat. Emlékezz, a félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban!

 

Pontszám:

 

 

5 (1)

Jelentkezz be a szavazáshoz!